Farkasok

Miért pont a nagyragadozók

A nagyragadozó emlõsök - a tápláléklánc csúcsán betöltött szerepüknél fogva - mindig is fontos helyet foglaltak el az erdei életközösségekben. Vadászataik során kiválogatják a szarvas és õz csapatokból a gyengébb, sérült egyedeket, így megakadályozzák azok mérték nélküli elszaporodását. Ezzel hozzájárulnak az erdei életközösség egyensúlyának fenntartásához.

A Kárpát medence nagyragadozói közül a farkas és a hiúz valaha Magyarországon is állandó lakónak számítottak /ellentétben a medvével/ a XX. század közepére azonban, részint az élõhelyek pusztulása, részint intenzív vadászatuk miatt számuk aggasztóan lecsökkent. A század végére mindkét állatfaj eltûnt az ország területérõl, csupán elvétve lehetett hallani egy-egy átkóborolt példányról.

Az 1980-90-s évektõl kezdve azonban egyre több ilyen eseti megfigyelésrõl lehet hallani: megjelent, néhol meg is telepedett néhány állat a hazai erdõkben. Megindult a nagyragadozók visszatelepülése Magyarországra.

Megjelenésük ugyanakkor sok nehézséggel jár együtt. Az állattartó gazdák a jószágokat, a vadgazdák az értékes vadat féltik a farkasok-, hiúzok fogaitól. Még az átlagember képzeletében is vérszomjas, veszedelmes fenevadként jelenik meg ez a két állat.

A rossz hírnévre pedig egyik sem szolgált rá. Az embert lehetõség szerint kerülik, rendkívül óvatos állatok. Sem a farkas, sem a hiúz nem öl kedvtelésbõl, kizárólag akkor, ha éhes. A nagytestû ragadozók szerepe pedig nélkülözhetetlen az ökológiai körforgásban, védelmük mindannyiunk közös érdeke.

Néhány adat a farkas (itt) és a hiúz (itt) elõfordulásáról Magyarországon.

Elterjedés

Az Európai farkas (a továbbiakban farkas) Európa második legnagyobb emlõs ragadozója. Nagyfokú alkalmazkodó képességének köszönhetõen Eurázsián és Észak-Amerikán át húzódó elterjedési területén rendkívül változatos habitatokban él. Az elmúlt néhány évszázad során a kíméletlen irtás és az élõhelyek romlása miatt állománya lényegesen megcsappant, elterjedése szaggatottá vált. Különösen súlyos a helyzet Európában. A kontinens nyugati felérõl eltûnt a faj, szigetszerû populációi élnek az Ibériai és az Appenin-félszigeten. Kelet-Európában a Balkánon, a Kárpátokon, a Lengyel síkságon és Skandinávián húzódó vonaltól keletre nagyobb  populációi maradtak fenn, ám mivel a nagy háborítatlan erdõségek errefelé is egyre ritkábbak, az állományok itt is többnyire izoláltak. Az utóbbi néhány év állomány-növekedésével párhuzamosan újabb területeket hódít vissza.

A hazai farkasállomány a XIX. sz. végére jelentõsen megcsappant, az ország nagy részérõl kiirtották. A XX. sz. során szórványos elõfordulásait regisztrálták a Dunántúl és a Duna-Tisza köze déli részérõl valamint az Északi-középhegység Mátrától keletre esõ területérõl és Szabolcs-Szatmár-Beregbõl. Aktuális elõfordulásáról kevés, rendszertelen és esetenként ellentmondó adat áll rendelkezésre. Valószínûnek látszik, hogy a XX. sz. végére elõfordulásának két gócpontja alakult ki, amely mind a betelepülõ példányok származásában mind élõhelyi adottságaiban különböznek.

Észak-Kelet Magyarországon vannak a stabilabb és gyakoribb elõfordulások. A visszatelepülés a kárpáti populációkból történik. Aggtelek és a Zemplén hegység térségében valószínûleg stabil, szaporodó populációi élnek. Az itt található élõhelyeket a szlovák populáció migráló példányai töltötték ki. Szórványosan megjelenik az Északi-középhegység más területein például a Bükkben is. Az észlelések szerint a hegyvidék belsejének zárt erdõségeit foglalja el. Az itt található erdõk nagyrészt gazdasági célúak, a fahasználat mellett a nagyvadgazdálkodás is jelentõs. Az elmúlt másfél évtizedben a  román határ mentén valamint Szatmár-Beregben, a nyitottabb síkvidéken szintén voltak elõfordulások.

A Duna-Tisza köze déli részén, Bácskában Jugoszlávia  területérõl bevándorló egyedek telepedtek meg. Itt az erdõk túlnyomó része telepített, intenzíven mûvelt fõként akác–, feketefenyõ–,  nyárerdõ. Mindemellett ez az ország egyik legnagyobb összefüggõ erdõterülete. Az itteni elõfordulások rendszertelenebbek, de kölyköt nevelõ egyedeket innen is ismerünk

Állománynagyság

Bár az európai állomány nagyságáról megbízható becslések - különösen a kontinens keleti felén - nincsenek, valószínû, hogy egész Európában kevesebb mint 25 000 példány él. Létszáma a hosszú csökkenés után az utóbbi idõben növekszik.

Az információhiány ill. a rendelkezésre álló adatok kétes megbízhatósága a magyarországi állapotokra is igazak. Létszámbecslés az elmúlt négy évtizedben nem történt. A rendelkezésre álló kilövési adatok,  kérdõíves felmérési eredmények és a szórványos terepi megfigyelések alapján a hazai populáció létszáma az elmúlt három évtizedben rendkívül változó, ám emelkedõ trendet mutat. Az egyes észlelések során 1-3 együttmozgó egyedet figyeltek meg. Jelenlegi ismereteink szerint a 15-25 közötti egyedszám reális lehet, de a szaporító családok száma max. 2-5 közé tehetõ, a szaporulat nagysága nem ismert.

Védelmi helyzet

A farkas helyzetének megítélése rendkívül ellentmondásos. Bár a faj veszélyeztetett, és az Európai Unióban védett (Berni Konvenció, 92/43/EEC Európa Tanácsi Direktíva a Természetes és Vad Fauna és Flóra Megõrzésérõl),  jogi helyzetében a korlátozás nélküli vadászattól a teljes védelemig minden megtalálható. Ennek hátterében a ember-farkas konfliktusok, a károkozások országonként eltérõ súlyossága húzódik meg.

Magyarországon a farkast a kilencvenes évek elejéig kipusztultnak tekintették. Mivel nem szerepelt a védett fajok listáján a vadászati hatóság eseti engedélyével és a természetvédelmi felügyelõségek hozzájárulásával kilõhetõ volt. A spontán visszatelepülést követõen 1993-ban védetté, majd 2001-ben fokozottan védetté nyilvánították, eszmei értéke 250 000 Ft.

A farkas elterjedése Európában (itt) és Magyarországon (itt)

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat